Boldogasszony Iskolanővérek
🔍

Boldog Terézia anya

Rendalapítónk, Karolina Gerhardinger – szerzetesi nevén Jézusról nevezett Terézia – 1797-ben született egy bajor kisvárosban, Stadtamhofban. Szülei egyetlen gyermeküket a Notre-Dame nővérek iskolájában taníttatták, ahol hamar kitűnt tehetsége és elhivatottsága. 12 éves volt, amikor az állam feloszlatta a szerzetesrendeket, amelyek iskoláikat sem működtethették tovább. Georg Michael Wittmann későbbi regensburgi püspök szerette volna megőrizni a stadtamhofi lányiskolát és annak lelkiségét, ezért kiválasztott három tehetséges, vallásos fiatal lányt, arra biztatva őket, hogy szerezzenek tanítónői oklevelet, és folytassák a Notre-Dame nővérek szolgálatát.

Karolina 15 éves korában kezdett tanítani: rendkívüli pedagógus volt, aki szeretettel és odafigyeléssel fordult tanítványai felé. Lelki vezetője, Wittmann püspök segítségével fokozatosan felismerte Isten hívását egy szerzetesközösség megalapítására, amely a tanításon-nevelésen keresztül válaszol a kor szükségleteire.

Az új közösség 1833-ban hivatalosan is engedélyt kap a működésre, kolostoruk és iskolájuk megnyitását pedig I. Lajos bajor király trónra lépése teszi lehetővé, aki belátja, hogy a társadalom egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlen a kereszténység, ezért újra behívja országába a különböző szerzetesrendeket. Karolina Gerhardinger 1835. november 16-án tette le szerzetesi fogadalmát, és felvette a Jézusról való Mária Terézia nevet. Mi vezette? Isten iránti szeretete, az Oltáriszentség iránt odaadása hajtotta és az a vágy, hogy megismerje és teljesíteni tudja Isten akaratát.

Neunburgban hozták létre első kolostorukat és iskolájukat. Terézia anya az állami iskolákat messze megelőzve szervezi meg a modern nevelés és tanítás rendszerét: iskoláiba bevezeti a hétosztályos oktatást: a közismert tárgyakon kívül nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati foglalkozásokra, külön iskolákat nyit az egészségükben károsultaknak, a nővérek képzésére pedig létrehozza az ország első tanítóképző intézetét.

Személyiségében az innovációra törekvés szovátaés a pedagógiai tudás kivételes szociális érzékenységgel párosult. „Könnyű tanárokat találni a gazdag és tehetséges, nemesi családokból származó gyermekek számára, de a mi feladatunk az, hogy Jézus példáját követve, előnyben részesítsük a szegény gyermekeket, az árva és elhanyagolt gyermekek anyjává kell válnunk” – írta.

A gyorsan növekvő közösség Münchenben hozta létre központi anyaházát, majd a következő években sorra nyíltak újabb és újabb házak először Bajorországban, majd Európa más országaiban, végül a tengerentúlon. „Kevéssel is megelégedve elmegyünk bárhová, a legkisebb falvakba és a legszegényebb kunyhókba... ahová hív bennünket az Úr, hogy elvigyük Isten országának örömhírét” – fogalmazott Terézia anya. Halálakor, 1879. május 9-én a kongregáció 300 házában csaknem 2500 nővér szolgálta, nevelte a szegény gyermekeket. „Mindez az Isten műve. Egyedül én nem tudtam volna végbevinni” – vont mérleget rendalapítónk.

1985. november 17-én II. János Pál pápa a római Szent Péter-bazilikában avatta boldoggá Gerhardinger Terézia anyát.

Terézia anya útján

„Imádkoztok-e velünk együtt, hogy az Úr elküldje teremtő szavát napjaink káoszába is?” – tette fel a kérdést egyik, 1869-ben írott levelében Terézia anya, utalva a Teremtés könyvének szavaira. Rendalapítónk fáradhatatlanul építette a kapcsolatot a körülötte élőkkel, közéleti és egyházi személyekkel találkozott, foglalkozott rendtársai kérdéseivel, problémáival. 5537 levele arról tanúskodik, hogy józan gondolkodású vezetőként is megállta a helyét – leveleinek hangvétele egyszerre diplomatikus és közvetlen, mindegyik írásából kitűnik, milyen céltudatossággal küzdött a fiatal nők, különösen a szegény sorsú lányok neveléséért, oktatásáért.

Rendi vezetőként igyekezett fenntartani az egyensúlyt a munka, az ima és az emberektől való elvonulás között. Éjjelente egy órát imádkozott az Oltáriszentség előtt, hogy lelke újjáéledjen. Naplójának tanúsága szerint 18 éves korában hármas fogadalmat tett: a szegénységre, a hallgatásra és az idő jó felhasználására. „Egyetlen pillanatot sem akarok a magam tetszésére felhasználni” – írta. Így is tett. Bármikor szolgálatára állt másoknak, elsősorban a gyerekeknek és szüleiknek, valamint rendtársainak szolgálatára.

A hitre, a helytállásra, az imádságra és az alázatra nevelést tartotta a legfontosabbnak. Ám azt is tudta, hogy mielőtt bárkit is bevezetne Isten titkaiba, először elő kell teremtenie számára az alapvető létfeltételeket, hiszen a legszegényebbeket szolgálta, azoknak pedig elsősorban ételre, ruhára és otthonra volt szükségük.

Rugalmasan tudott alkalmazkodni az idők változásaihoz, ami hozzájárult ahhoz, hogy a kongregáció olyan rövid idő alatt szinte az egész világon elterjedt. Ezt az örökséget hagyta ránk, ezt a szellemiséget őrizzük ma is közösségeinkben.

Életének főbb állomásai

1797

Gyerekévek

A bajorországi Stadtamhofban, a család egyetlen gyermekeként születik.

1812

A tanítói pálya kezdete

Tizenöt évesen megszerzi a tanítónői oklevelet, és a stadtamhofi lánygimnáziumban kezdi meg pedagógusi pályáját.

1833

A rend megalapítása

Felismeri Isten hívását egy szerzetesközösség megalapítására, amely 1833-ban kapja meg a hivatalos engedélyt a működésre. Megnyílik első szerzetesiskolájuk Neunburg vorm Waldban.

1835

Örökfogadalom

November 16-án örökfogadalmat tesz, és felveszi a Jézusról nevezett Mária Terézia nevet.

1847

Amerikai misszió

Terézia anya öt nővérrel megérkezik Észak-Amerikába, hogy német bevándorlók gyermekeit tanítsák.

1865

Pápai jóváhagyás a regulára

IX. Pius pápa jóváhagyja az iskolanővérek reguláját, ez lehetővé teszi, hogy Terézia anya és utódai irányítsák a kongregációt.

1879

Terézia anya halála

Élete végéig, az 1879. május 9-én Münchenben bekövetkező haláláig 291 kolostort alapít. Halálakor a kongregáció 300 házában csaknem 2500 nővér szolgálta, nevelte a szegény gyermekeket.

1985

Boldoggá avatás

II. János Pál pápa a római Szent Péter-bazilikában avatja boldoggá rendalapítónkat.

Idézetek Terézia anyától

„Legyen Isten mindenben célunk és végső beteljesedésünk, legfőbb javunk, akiben megtaláljuk mindazt, ami békét ad és valóban boldoggá tesz bennünket."

„Készségesen elmegyünk bárhová, ahová az isteni Gondviselés hív minket."

„Mindez az Isten műve. Egyedül én nem tudtam volna végbevinni."