Boldog Mária Terézia Gerhardinger szellemiségét követve a ránk bízott fiatalokat szeretettel kísérjük, hogy tudásban, hitben és emberségben növekedve felismerjék és kibontakoztassák hivatásukat. 1833 óta ez a küldetésünk.
A Boldogasszony Iskolanővéreket – korábbi nevén Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővéreket – Karolina Gerhardinger, Boldog Terézia anya (1797-1879) alapította, aki egy bajor kisvárosban, Stadtamhofban született.
Bajorországban a 19. század elején feloszlatták a rendeket, így azt a rendházat és iskolát is, ahol Karolina tanult. A plébános őt és két társát bízta meg a kisebbek tanításával. Karolina egyre inkább hivatásként élte meg feladatát, felismerte Isten hívását, hogy az ifjúság szolgálatának szentelje életét. Miután a szerzetesrendek újra megkezdhették működésüket, 1833-ban Neunburg vorm Waldban megalapította az iskolanővérek rendjét, amelynek tagjai nemcsak bajor földön, hanem Amerikában és Európa több országában is hamar megkezdték szolgálatukat.
Magyarországra 1858-ban érkeztek meg az első nővérek. Temesváron hozták létre rendházukat, innen indult útjára magyarországi szolgálatuk, amely rövid idő alatt a Partiumra, Erdélyre, a Bánátra és a Dél-Alföldre is kiterjedt. A nővéreknek néhány évtizeddel később, a trianoni békeszerződés miatt egészen új helyzetben kellett helyt állniuk: rendházaik kétharmada az új országhatárokon kívülre került, így az anyaországi központ Szeged lett.
Szolgálatuk mégis gyümölcsöző volt, 1922-ben 31 intézményben már több 13 ezer lányt neveltek, tanítottak az iskolanővérek. A fellendülésnek az iskolák 1948-as államosítása és a rendek 1950-es feloszlatása vetett véget. A nővéreket táborokba hurcolták, ahonnan nincstelenül szabadultak. Az állam a szabadság látszatát keltve – korlátozott létszámmal – visszaállított négy szerzetesrendet, köztük egyedüli női rendként a Boldogasszony Iskolanővéreket, nyolc katolikus gimnázium vezetését bízva a közösségekre. Iskoláink, a debreceni Svetits és a budapesti Patrona Hungariae Gimnázium a katolikus nőnevelés bástyájává vált. A rendszerváltás után kibővült a szolgálatunk, ma már az ország négy városában működtetünk iskolákat, emellett óvodáinkban, egyetemi szakkollégiumainkban, misszióinkban visszük tovább Terézia anya pedagógiáját.
Mindennapjainkat az ágostoni lelkiség hatja át.
Rendalapítónk élete és szellemi öröksége.
A Boldogasszony Iskolanővérek szolgálata Magyarországon.
Alapelveink és szemléletünk az emberközpontú, értékelvű és korszerű oktatásért.
Jelenlétünk az öt kontinensen és nemzetközi szervezetekben.
Ha úgy érzed, Isten személyesebb kapcsolatra hív, szeretettel és nyitott szívvel várunk közösségünkben!